Széchenyi 2020
Főoldal
« vissza

Rólunk írták

Új Dunántúli Napló, 2005. február 17.


Csak hét hónapja állt fel a jelenlegi képviselő-testület, de máris komoly eredményeket tudnak felmutatni. A legfontosabb, hogy újra népszerű rendezvényektől hangos a falu. Megoldandó feladat persze még van bőven, főleg a közlekedés és a népességmegtartás terén.

A takarékszövetkezet épülete szerényen húzódik meg a község központjában
Jelenlegi összeállításában tavaly augusztus eleje óta működik a község képviselő-testülete. Szinte azonnal nekiláttak a legsürgősebb hangulatjavító intézkedéseknek. Az első vívmány az augusztus 20-i falunap volt, amelyen jóformán az egész falu részt vett. 1986-ban volt utoljára szüreti felvonulás, tavaly ezt a hagyományt újjáélesztették. Fontos esemény volt az október 23-i nemzeti ünnep, a gyermekek Mikulás- napi és karácsonyi műsora, ezek keretében minden helybéli gyermek és idős ajándékot is kapott a községtől.

A közösségi élet jeles eseménye, hogy egyszerre óvodai, iskolai és felnőtt szintű néptánccsoport alakult a Mohácsi Alapfokú Művészeti Iskola keretében. A már működő asszonykórus után a testvérközségnek köszönhetően rövidesen külföldön is bemutatkozhatnak a táncosok. Az önkormányzathoz hasonlóan megújult a Magyar-Német Kulturális Egyesület vezetése. A helybéliek büszkék lehetnek a fellendülő sportéletre: a felnőtt futball mellett elhozták a községbe a Bozsik programot, és női focicsapatuk is van.

– Az önkormányzat egy óvodát és egy idősek klubját tart fenn – mondta Töttös polgármestere, dr. Weiszbart József. – Az intézményekre szükség van, fenntartásuk nem okoz, nem okozhat gondot, erre nem sajnáljuk a pénzt. Ötvennél több általános iskolás és húsz középiskolás folytatja a közeli Bólyban tanulmányait, és bár jó helyük van, számomra egyértelmű, hogy minden település megérzi az iskola hiányát. Csökken a gyermekek kötődése a falujukhoz, ami így hiányzik a jövőképükből.

A település egyik komoly gondja a közlekedés. Bár a bajok nagy részére gyógyír lehet a tervek szerint a közelben elhaladó autóút, a gyengülő vasúti, és a hétvégenként meglehetősen hiányos buszközlekedés gyors megoldást kíván. Hasonlóképpen abban bízik a község első embere, hogy az idei év végére a jelenleg is épülő internetszolgáltatást szélessávú és jutányos áron elérhető hálózat váltja fel. Ezzel kapcsolatban már folynak a tárgyalások egy céggel.

Igen komoly fejlesztésre van kilátás az óvoda kapcsán. A község egy uniós pályázaton 65 millió forintot igényelt, és az anyagot befogadták, ami legalábbis bizakodásra ad okot a tervezett felújítást illetően. Tavaly óta épül a német közösségi klub, 2005-ben szeretnének a végére járni ennek a beruházásnak. Mivel a községben Újvári András személyében helytörténész is él, aki ráadásul komoly gyűjteményt halmozott fel, ezt a későbbiekben szeretnék egy kisebb faluházban vagy teremben bemutatni.

– A csatorna az egyetlen, jelenleg még hiányzó közmű, távlati terveink között természetesen a szennyvíz kulturált elvezetése is szerepel – folytatta dr. Weiszbart József. – Készül, és idén befejeződik a település rendezési terve. Ezt úgy alakítjuk ki, hogy a későbbiekben lehetővé tegye a népesség megtartására és növelésére irányuló törekvéseinket. Szeretnénk például egy új utcát létrehozni, ahol többek között a reményeink szerint nagyobb számban helyben maradó fiatalok építkezhetnek.

Figyelembe véve, hogy a település 626 lakójából 181 nyugdíjas, a 15 aktív korú, szociális járadékban részesülő töttösi nem számít kevésnek. A munkanélküliség csökkentése érdekében igyekszik az önkormányzat egy kis céget letelepíteni a faluban, de éppen ezért volna fontos a közlekedési helyzet javítása is.

– Mindenképpen az a célunk, hogy javuljon helyben az életminőség, életkortól függetlenül, az itteni gyermekeknek, fiataloknak pozitív jövőképe legyen – hangsúlyozta a polgármester. – Feltétlenül arra törekszünk, hogy a szomszédos településekkel jó viszonyt alakítsunk ki a partnerség és egyenlőség elvén, de a céljainkat önállón fogjuk megvalósítani.

« vissza

Töttös Község Önkormányzata
7755 Töttös, Hunyadi u. 6.
Tel.: 06/69/376-101
Fax: 06/69/376-142
tottos@saghysat.hu
A honlap fejlesztője és tárhelyszolgáltatója:
EUNet 2000 Nonprofit Kft.
7632 Pécs, Megyeri út 72.
Telefon: 72/525-688
ugyintezes@eunet2000.hu